Jóbai Zsolt

Ügyvezető igazgató

A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomáztam rendszerszervező mérnökként.

A második – külkereskedelmi – diplomám kézhezvétele után 1993-ban kerültem kapcsolatba az egészségüggyel, és ekkor döntöttem a váltás mellett. Bristol-Myers Squibb (BMS) gyógyszercég ConvaTec leányvállalatának ügyvezetését végeztem 2000-ig, amikor is megalapítottam a Replant Cardo Kft-t, a későbbi Replant Csoport első cégét.

1997-ben egyik alapítója voltam a magyarországi Orvostechnikai Szövetségnek (OSZ), amelynek később alelnöke, illetve elnöke lettem (2002-2005). Hat évet dolgoztam a EUCOMED Európai Orvostechnikai Szövetség 12 fős igazgatótanácsában.

A jelenlegi 100 fős cégcsoport több cégét irányítom ügyvezetőként, illetve részt veszek a stratégia kialakításában, megvalósításában.